A befektetett munka minden esetben megtérül!

A befektetett munka minden esetben megtérül! Amióta csak az eszem tudom talán ez az egyetlen olyan dolog, amit dogmatikus „elvként” követek.

Mindig is azt gondoltam, ha valamiért teszünk, az előbb-utóbb be fog érni, annak meglesz a maga gyümölcse.

Az egész szakmai pályámat erre alapoztam: bármilyen tréninget, videócsomagot állítottam össze, akármilyen könyvet is írtam, az lebegett a szemem előtt, hogy az a sok idő, energia, lemondás, befektetett pénz, amit ezért a termékekért „áldoztam”, meghozza a maga gyümölcsét. CSAK SIKER LEHET A VÉGE. Ha pedig még nem értem el a sikert, akkor annak még NINCS IS VÉGE.

Egy percig nem fordult meg a fejemben, hogy NE VIGYEM SIKERRE AZT, amiben belevágtam, és apait, anyait beletettem. És a magánóráimat is így tudnám jellemezni: ✨amikor valakit több éves hallgatás (=nem akart németül megszólalni évekig, pedig német területen élt) után végre beszédre bírom az első pár alkalmat követően már szinte egyből, ✨amikor valaki 7-8 sikertelen nyelvvizsga után jelentkezik hozzám, és a következő alkalommal, amikor elmegy ismét vizsgázni, de már az én mentorálásommal készült, sikerül neki, ✨vagy akit megdicsér a főnöke, kollégája, hogy hallja, egyre jobban beszél, egyre kevesebbet hibázik, vagy szimplán rákérdez: „Te jársz tanárhoz?”…

EZ MIND EZT TÁMASZTJA ALÁ: ha valamiért teszel, annak meglesz a gyümölcse! Olyan nincs, hogy az nem jön össze, hogy nem sikerül, hogy nem lesz(el) jobb! ❗️

Viszont,

ha úgy érzed, hogy TE MINDENT MEGTESZEL, MEGTETTÉL, akkor érdemes azt is megnézned, hogy minden okés-e a környéken:

-biztosan jó tanárral tanulsz?

-tutira azon a kurzuson vagy, ami a te célod szolgálja?

-biztosan arra haladsz, amerre szeretnél?

Ha már csak egy NEM is van a fenti kérdésekre adott válaszaidban, itt az ideje VÁLTANI és VÁLTOZTATNI, hiszen a Te gyümölcsöd is érik valahol, de még várnod kell rá. És hogy meddig…, az csak rajtad múlik…

Hajrá!

Zoli

#német #némettanulás #nyelvtanulás #németleckék #nyelvvizsga #németonline #onlinetanulás #némettanár #tanulás #németnyelv #nyelvvizsga #nyelvvizsga #nyelvtan #németnyelvtan #némettanár #nyelvtanár #zimmer #czimerzoli #online #vizsga #vizsgáztatóvagyok #czimerzoli