A cím nem túl kedves, de fontos tudnod, hogy honnan is indultunk Krisztivel. 2021 év végén keresett meg, hogy túl van egy sikertelen vizsgán, és szeretne egy B2-es, immáron sikeres vizsgát, mivel szüksége van a diplomájának az elismertetéséhez egy NEMZETKÖZI VIZSGÁRA. Megnéztem a 2021. novemberi eredményét, és szabad szemmel is látható volt, hogy még nem az igazi a tudása: írásbelije 43%, szóbelije 52%. 60% szükséges a SIKERHEZ.
Persze jött ezután a kérése, hogy mondjam meg neki, mit tegyen. Mindezt már elég összetörten, eléggé kiábrándulva és persze csalódva, hiszen bízott magában, bízott a tudásában (egyébként a vizsga előtt járt egy nyelviskolai csoportos tanfolyamára, amivel kapcsolatban nem voltak jó megérzései).
Mivel korábban nem tanítottam, nem ismertem az akkori szintjét, egyből javasoltam neki, hogy kezdjünk egy szintfelmérő órával. Na akkor ki is derült, hogy MER beszélni, de NEM az adott szinten kommunikál, a levelei jók, de valamit mégis elszúrt, mivel 20%-ot ért el a leveleivel, ami egy brutál rossz eredmény. És hát a nyelvtan neki is mumus, bár nem kellett az alacsonyabb szintek grammatikai struktúrájával foglalkoznunk.
Mit csináltunk ezt követően?
1. Ráugrasztottam a TELC levélíró tréningemre (ERRE ITT), hogy mindent lépésről-lépésre elsajátítson, hogy milyen is egy “telces” levél, mert hiába írt szinte hibátlan leveleket, ha nem a Telc értékelési szempontjai alapján építette fel őket.
2. A nyelvtannal annyiban foglalkoztunk csak, hogy kértem, vegyen bérletet a DIGITÁRAMba, ahol minden egyes nyelvi szintnek (A1, A2, B1, B2) megtalálja a megfelelő grammatikai struktúrákat videóként, PDF-el együtt. Ezeket önállóan is fel tudja dolgozni, hiszen ezért készítettem őket.
3. A beszéd fejlődése, “vizsgakompatibilissé” tétele miatt szükség volt online magánórákra (mivel Svájcból drága lett volna Pestre utaznia hetente :D), ahol be tudtuk gyakorolni a típusfeladatokat, ahol megbeszéltük a leveleiben ejtett hibákat, és a nyelvtant is tudtuk edzeni a szóbeli kommunikációban.
ÉSSSS dobpergés, 2022. májusában elment vizsgázni, ahol már KOMPLEX SIKERT ért el: mind a szóbeli, mind az írásbeli része sikerült középfokon. Itt az internetes gyorseredményt láthatod: (baromi büszke vagyok a leveleire, mert a 20%-ot tornáztuk fel egy vaskos 81%-ra!!!!)
Nem Kriszti volt az első felnőtt nyelvtanulóm és nem is az utolsó, aki levizsgázott a mentorálásom segítségével. De az eredménye nagyon jól esett nekem is, hiszen februárban, amikor megkeresett, nem túlzok, a padlóról kellett felmosnom a sikertelensége miatt. És pont ez az, amit szeretek a munkámban: a nyelvtudás mellett segíteni tudok abban is, hogy jobban bízz magadban, és hogy újra elhidd, hogy meg tudod tenni, de nagyon kell akarni ÉS TENNI ÉRTE!
A zárt csoportomban pont erről is írt, egy részlet a leveléből:
Na persze az én jutalmam se maradt el, mivel Kriszti Svájcban él, így nem volt kérdés, hogy bicska helyett csokit küld a bojler testalkatom karbantartása miatt:
HA Te is úgy érzed, hogy jó lenne egy felnőtt nyelvtanulói közösség, ahol jut neked is elég MOTIVÁCIÓ, TUDÁSANYAG, TÁMOGATÁS, ne várj tovább, csatlakozz a DIGITÁRAMHOZ!
Zoli
Ui.: HIDD el, hogy NEKED IS SIKERÜLNI fog!
#német #némettanulás #nyelvtanulás #németleckék #nyelvvizsga #németonline #onlinetanulás #némettanár #tanulás #németnyelv #nyelvvizsga #nyelvvizsga #nyelvtan #németnyelvtan #némettanár #nyelvtanár #zimmer #czimerzoli #online #vizsga #vizsgáztatóvagyok #czimerzoli