A némettanulás feketelistája

Ha azt fogadtad meg, hogy idén megtanulsz németül,

akkor ezt mindenképp olvasd el.

Hoztam Neked olyan dolgokat, amiket nagyon nem kellene csinálnod, ha épp nyelvet tanulsz.

Ha ezeket elkerülöd, abbahagyod, azonnal közelebb leszel a célodhoz.

1. Cél nélkül tanulsz

Nem azt mondom, hogy egy célod legyen, hanem azt, hogy sok apró.

Minden hónapra legyen egy célod: kivégzek egy leckét, megtanulok 150 szót, beszélgetek a német kollégámmal, olvasok német újságokat, hallgatom az osztrák rádiót stb.

Nem elég az, ha az a célod, hogy „megtanulok németül”. Ez túl nagy cél, nehezen mérhető a részteljesítmény, és kevésbé motiváló, ha hónapokig nincs visszajelzés, célelérés.

2. Vársz. Halogatsz

Számtalanszor hallom azt a tanulóimtól az első óra után, hogy mióta követett már FB-on, vagy évek óta nézi már a youtube videóim, de eddig nem mert órára jelentkezni.

Mitől féltél? Az oroszlántól vagy tőlem? Én nem harapok, ő igen.

Sokan mondják azt is, kezdőként ciki nekik, majd ha megtanulnak egy szinten, akkor jelentkeznek hozzám.

Miért, szerinted a tanulás nem pont arról szól, hogy valami eddig teljesen ismeretlent kezdesz el elsajátítani? Vagy egy adott szintről folytatjuk a fejlesztést, fejlődést.

Elárulom Neked: DE!

Az, hogy valaki kezdő, vagy haladó, de helytelenül beszél, nem azt jelenti, hogy nem fejlődőképes, és azt meg végképp nem, hogy nem kellene vele tanárként foglalkoznom.

3. Egyedül tanulsz

Bármily meglepő is, magaddal nem a legizgibb beszélgetni.

Egy nyelvet azért tanulunk, mert kommunikálni szeretnénk vele, másokkal interakcióba akarunk lépni.

Ezt pedig nagyon nem építi, ha egyedül tanulsz.

Meg kell szoknod mind a hangosan kimondott mondataidat, mind a beszélgetőpartnered hangját, kérdéseid, reflexióit is.

Nálam már a legelső órán számos mondatot fogsz alkotni, és én is jó pár kérdéssel látlak el, hogy mielőbb megszokd a hangom, és érezd, hogy ez a valódi kommunikáció.

Mert a tükör előtti mutatvány nem életszerű.

4. Egy nap, de akkor mindent IS

Na ez a terror önmagaddal szemben. És persze időpazarlás.

Amikor egész héten elő sem veszed a németet,

de vasárnapra már rájössz, hogy csak kéne valamit tanulni,

és akkor leülsz, órákon át tanulsz, és a végén már azt se tudod,

hogy eszik vagy isszák.

Muszáj legalább heti 3 napot kijelölnöd, amikor tanulsz.

Ha húzós volt a napod,

akkor is. Akár késő este, akár kora reggel. Kinek mikor fog jobban az agya.

De a legrosszabb az, ha nem RENDSZERESEN tanulsz, csak hébe-hóba, és akkor meg túltolod.

5. Tanár nélkül tanulsz

Sokkal többet árthatsz vele, mint gondolnád.

Ez is egy szakma. Bármily hihetetlen.

Igaz, van sok önjelölt, exhibicionista ember, aki próbálkozik az önálló tanulással.

Nem is értem, hogy miért. Nem azért ültem jómagam sem 6 évet egyetemen, mert otthon nem volt fűtés, vagy éppen mert szimpatikusnak találtam az irodalomtanárnőt.

Több éves módszertani képzés és számtalan továbbképzés után sem mondhatom azt, hogy mindent tudok az oktatásról. De azt igen, hogy egyre többet.

Ez egy kemény szakma, ha valaki igazán jól akarja csinálni, folyamatosan fejlődnie kell, fejlesztenie kell önmagát.   

Mint ahogy szívpanaszok esetén sem kezeled magad, így a nyelvtanulásban sem kellene.

6. Terv nélkül tanulsz

Ezt is, azt is tanulgatod.

Kalózgatsz a neten, guglizgatsz,

összegyűjtesz egy halom anyagot, már azt se tudod, hogy a gépeden hol van,

de megnyugszol, hogy mindened is van, ami német nyelvtan, szókincs stb.

De nem tudod, hogy mit, mi után kell tanulnod.

Belekezdesz ebbe is, abba is, aztán hagyod a fenébe.

Ezért fontos, hogy csak jól felépített, szintezett, progresszíven összekapcsolódó anyagokból tanulj.

Nem lehet kikerülni a jó tananyagok megvételét, ha meg akarod könnyíteni a helyzeted.

7. Nem használod, amit tudsz

Majd ha már mindent tudok, akkor megszólalok.

Hátrébb az agarakkal!

Ez nem így megy! Nem várhatsz hónapokat, hogy megszólalj, hogy használd, amit tudsz.

Már az első órámon használod azt, amit 5 perccel előtte magyaráztam el.

Nem lehet olyat csinálni, hogy folyamatosan csak magadnak tanulsz, és egyszer, majd mikor jön egy érzés, akkor elkezded alkalmazni a korábban tanultakat.

Folyamatosan használnod kell a nyelvet, hogy megszokd, hogy tapasztalatot gyűjts, hogy rutint szerezz.

Ha megtanultál 1 db új szót, már azzal is lehet kommunikálni. Csak kezdd el!

8. Sietsz

Hova?  

Több tanulóm esetében éreztem már azt, hogy sietnek a tanulással, siettetik azt.

Ne hidd azt, hogy azzal jobb, ha gyorsan végig megyünk bizonyos tanulási egységeken, nyelvtani struktúrákon, átbeszélünk jópofa kifejezéseket, szavakat, amiből aztán meg semmit se tudsz használni (Bár magad lehet, hogy megnyugtatod, hogy haladtunk, de valójában ez nem erről szól, tudást csak nagyon felszínesen ad.).

Egy nyelv „megtanulásához” (Fura ez a szó, mert hol van a vége a nyelvnek? Én még nem találkoztam vele a saját nyelvi fejlődésemet tekintve sem.) több száz tanulási órára van szükség. Hiába sietteted, ez nem épül be 20 óra alatt.

Ezt használni kell. Megérteni, bevésni, gyakorolni, és alkalmazni. És ezt a kört lehet nem is egyszer kell eljátszanod.

Ez nem a töri érettségi, aminek a tételeit 3 nap alatt be tudod vágni.

Ez készségfejlesztés, nem magolás.

Vagy adsz időt magadnak, és akkor lesz eredmény, siker, vagy bele se vágj!

Találtál olyan pontot, ami Rád is jellemző?

Van a listának olyan része, ahol Neked is van még mit javítanod?

Nos, nem vagy egyedül, senki sem csinálja tökéletesen.

Nem is az a cél, hogy hibátlan legyen,

hanem az, hogy minél jobban megközelítsd a célod, és ha lehet, ne a legnehezebb

úton.

Ha úgy érzed, szívesen tanulnál velem, ITT TUDSZ NEKEM ÍRNI.

#német​ #némettanulás​ #nyelvtanulás​ #németleckék​ #nyelvvizsga​ #németonline​ #onlinetanulás​ #némettanár​ #tanulás​ #németnyelv​ #czímerzoli #vizsga #zimmeronline #b1 #b2 #c1 #nyelvtan #vizsga